Színházban voltam 2014. március 19-én. Sima kijelentő mondat, nem túl súlyos tartalommal.
Nekem mégis sokat jelent.
Valaminek a vége, és más valaminek a kezdete.
Nagyon szerettem színházba járni, még a gyerekek előtti időszámításomban. Azután ők csak jöttek jöttek és jöttek, mi meg mentünk a fővárosból vidékre, ráadásul tanyára. Volt egy kósza szinházlátogási próbálkozásom 89 tájékán, de onnan csak gumicsizmában lehetett közlekedni.
A báli cipellő még szurok nélkül is lecuppant a lábamról.
A gyerekek zenei művészeti iskolába jártak, így velük, általuk kiélhettem összes művészi ambíciómat. Voltam én minden. Öltöztető, sminkes, kellékes, fodrász, világosító, berendező, díszletező, bábkészítő, korrepetítor, versmondó, énektanár, súgó, sofőr, közönségszervező, koreográfus, rendező. Mindezt persze csak így szerényen alanyi, anyai jogon.
Gyakran mentünk közös általános iskolás, osztályos színházlátogatásra. Jó darabokat láttunk, de egy idő után a Halász Judit, Levente Péter, Padlás, Dzsungel könyve már túl zenés lett. Szeretem a zenét is nincs vele baj, mégis volt bennem valami hiányérzet. Amikor meg középiskolások lettek és komolyabb darabokat néztek ciki lett volna anyucival színházasdizni, így hamar lekoccoltak.
Tehát mostanra jött el az én időm.
A csillagok szerencsés együttállása úgy hozta, hogy azonos napon beszéltem unokaöcsémmel, mint amikor megérkezett a számlámra vállalkozásomból az első bevétel! Unokaöcsém Takács Zalán idén érettségizik a Madách gimnáziumban és színész lesz belőle, akárki meglássa! Pici korától annak készül. Látja magát a vörös szőnyegen, ahogy veszi át a filmes Oscart. Nagyon elhatározott, céltudatos, és mindehhez még tehetség is szorult belé, ami talán nem akkora hátrány! Szóval Ő mondta, hogy az Örkényben a Hamletben fog szerepelni. Egyből kedvet kaptam megnézni. A zsebemet meg már égette az egyébként számlámon lévő pénzem. Így hamar online gazdát cserélt a jegy ára.
Ez volt már több mint 1 hónapja. Azóta legalább husszor bántam meg! Mi a francnak vettem meg a jegyet? Mindent azonnal akarok, eldöntök és kész. Minek heveskedni, át kell a dolgokat rágni rendesen. Most bezzeg szabadságot kell kivennem, nincs színházba járó ruhám, hol fogok parkolni, éjszaka kell vezetnem, későn van, amikor már nem fog az agyam, ott fogok horkolni a nehéz Shakespeare szövegen, nemhogy megértsem a szóvirágait, meg sok hasonló és csupa "pozitív" gondolat járt az agyamban. Igazából a szabadságvágyam és az, hogy egyedül is képes vagyok valamire vitt rá, hogy csak 1 darab jegyet vegyek. Jutalomnak szántam magamnak, magamtól. Azért még délelőtt is vacilláltam rendesen, hogy menjek-e vagy maradjak? Azután nagy levegő, felszívtam magam, és nekiálltam készülődni. A kis fekete mindenhová illő ruhácska helyett egy kicsit nagyobb, de szintén fekete megoldást választottam, abból a meggondolásból, hogy körbe érjen, és takarjon. Az utolsó csekkoláskor még memorizáltam, hogy mindent megmostam, felvettem, eltettem, amikor beugrott, hogy hoppá a toll, meg jegyzetfüzet nincs a táskában.
Hát tényleg rég volt, amikor színházi ELŐADÁSON voltam és nem jegyzetelősön.
A logisztikát magamhoz képest prímán megoldottam, parkoltam és utaztam tovább metróval, hogy ne kelljen szerencsétlenkednem benn a belvárosban parkolóhelyet keresve.
A Deák-téri metróból kifelé az aluljáró szokásos arcát, hangját mutatja. Siető emberek, két gitáros utcazenész előttük a gitártok, kevés apróval, meg két virágárus nénike. Egy férfi éppen vásárol az egyiktől. Rámagasodik szinte a csöpp összeaszott nőre, de akkora alázattal számolja a férfi a pénzt a néni markába, hogy melegség önti el a szívem.
A felszínen sokan ülnek a kávéházak neylonnal elválasztott teraszán, hogy szabadon dohányozhassanak. Kellemes a hőmérséklet is.
A színház portálján előadások képei. Auuu! Nem is tudtam milyen nagy nevű színészek alkotják a társulatot. Gálffi László például akit még az Equus-ban láttam 30 valamennyi éve. Örök kedvencem Pogány Judit, akit meg Pinokkióként ismertem meg. Őt rokonlelkemnek tartom, mert vele sem tartja a hangja a korát, pont mint az enyém. Azután meglátom a Hamlet képeit, amin a díszletet egy stadion lelátó képezi. Ajjaj, mi lesz itt megfizetve? Lehet ehhez meg már öreg vagyok?
Benn a csarnokban megint meglepi, mert hogy nincsenek jegyszedőnénik. Illetve jegyszedők vannak, de fiatalok, csinosak, lányok, inkább hosstesek, kezükben a vonalkód olvasó. Már nem a műsorfüzet, elemlámpa és látcső a tartozékuk.
Bemegyek leülök. Nagyon szép, de annál kényelmetlenebb a szék. Csak az ülőke meg a háttámla kárpitozott. Na ezen kibírni x időt? Már megint előjön a rosszindulatom. Nézegetem a nézőket ahogy szállingóznak be. Két dolog tűnik fel. Az egyik a ruházkodásuk, a másik a koruk. Nagyon enyhén kifejezve magam sincsenek kiöltözve. Van a tornacipőtől elkezdve a farmer nadrág, farmer szoknya, terepmintás nadrág, kockás flanel ing, csikós pólón keresztül minden. Rendes tiszta ruha, és látszik, hogy a viselője abszolút jól érzi benne magát, pont, mint amikor leszalad a boltba, vagy elmegy munkába.
A másik a korosztályos megoszlás. Először a fiatalok tűnnek fel, mármint hogy milyen sokan vannak. Közép esetleg főiskolások lehetnek. Azután az 50+ korosztályom ugyanannyian. 30- 40 évest alig alig látni közöttük. Hol van a középkorosztály azon agyalok, azután rájövök. A matinén a gyerekükkel, vagy valamelyik állatkertben zoo csemegét vásárolva.
Hát én hol a francban voltam eddig? Igen gyereket neveltem, tanultam, dolgoztam, nem értem rá soha magamra. Na, ez változik meg innentől fogva.
Az előadás? Csodálatosan nagy élmény! Tényleg nem találok rá szavakat, meg nem is akarok! Minden percét értettem, élveztem, sírtam, nevettem. Olyan koncentrációval, figyelemmel, odaadással játszott kicsi, nagy, főszereplő és statiszta, hogy csak szuperlativuszokban lehet róluk beszélni. Találjátok ki, ki volt az egyik sírásó! Igen Pogány Judit.
Nézzétek meg az előadást, megéri!
Ahányan vagyunk annyiféle igazságot, okulni valót tudunk belőle leszűrni. Ne tévesszen meg senkit, hogy 400 éves a darab, és Dánia a helyszín! Két szereplőt a fiatalok közül kiemelek, mert megérdemlik! Hamlet és Ophelia. Polgár Csaba és Kókai Tünde. Mindkettő megríkatott.
http://www.orkenyszinhaz.hu/index.php/eloadasok/bemutatok?view=szinlap&id=881:shakespeare-hamlet&catid=36
Ez a darab oldalának a linkje, a színház weblapjáról. Minden fontos infóval.
Legalább 15 perces vastapssal ünnepeltük az alkotókat.
Kifelé az utcán az esti Budapest fogad. 1 sarokra a színháztól készenléti rendőrség nagy autója. Oldalán a húzós ajtó nyitva, valakit bilincselnek befektetnek. A fal mellett a két utcazenész elárvult gitártokja. Remélem nem őket zsuppolják be! Sietek tovább nem akarok bámészkodni, hiszen nem idegen nekem ez a fajta intézkedés. Az aluljárólépcső tetejéről már hallom, hogy lenn valaki gitározik, énekel, nem is rosszul. Haladok felé, látom a földön ül a piszkos kövön, előtte is gitártok, benne apróval. Szembejönnek velem fiatal lányok, szedik elő a pénzüket, na neki adok felkiáltással mennek hozzá. Közelebb érek, én is veszem elő az aprót, és ránézek a srácra. Sovány, beesett arcú, hosszú kócos hajú fiatalember. Uram ég! Ez a kis Bodnár Attila, akit sikeresen felkapott az x faktoros média, hogy most megint itt muzsikáljon.
-Te megint itt vagy?
Kérdezem tőle, de csak a szemével válaszolja, ez van, és pont azt énekli: never forever.
Ő a mai magyar valóságos Hamlet, a magyar királyfi?
Jól megmondta ez a vén róka Shakespeare:
"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő!"
Időnként megváltozik ugyan a szereposztás, hiszen a sors meg a legnagyobb mókamester és rendező.
