szeptember 11.

Remélem az itteniek nem olvassák amiket irkálok! :) Vagy mégis? Kicsit puhulnak fel a viszonyok.
Ma már minden szép volt, kerek, rózsaszín és heppi.  Engem senki nem szúrt le, és a személyzet sem volt egymással ingerült. Az iszappakolásban elaludtam olyan csend és béke honolt körülöttünk.
A szemük járását visszafogták, vagy megszokták a látványomat.
Senki nem esett el és össze a zuhanyban, csak az angyalszárnyak suhogását, meg az euro csengését lehetett hallani.
Mindezt nem akarom arra fogni, hogy béleltem a kezelőlapot, mert akkor kurva rosszindulatúnak állítanám be magam, pedig aki nálam szelídebb az már birka!
Hogy fejlődik a világ! Amikor utoljára voltunk akkor a 200 forintos volt a legkisebb papír pénz, most meg az 500-as. Nem akartam eddig apróval csilingelni, de hallom a svédek meg németek is avval járulnak a perselyhez, és gondolom nem forinttal. Na, jó pap is holtig tanul!

Ígértem a vízben futás receptjét.
Ezt Ráckevén dolgoztam ki nagyon kemény ész munkával!
Amikor még a karommal annyira nem tudtam kapálózni, hogy előre haladjak a vízben akkor a medence mély részénél, kezemmel a falába kapaszkodva lábammal erőteljes futómozdulatokat végeztem. Ennyi volt az én szerepem a találmányban, azután vizibalett edzőnőm továbbfejlesztette.
Azt mondta legyen belőle egy jó kis kardió edzés. Ez abból áll, hogy kell hozzá egy óra, amit nézni kell, és 1 percen keresztül úgy kell futni, mint az őrült! De tényleg nagyon! Emelkedjen meg a pulzus szám legalább 120 ra. Amikor majdnem a tüdőd köpöd ki, akkor telik le az 1 perc.akkor ájulás a vízben, levitáció, és semmit nem csinálsz, csak levegőt veszel, de azt sokszor és mélyet, saját magad miatt is, hogy meg ne fulladj. Ezt is 1 percig. Ez idő alatt visszaáll a pulzus, meg légzésszám a normálisra. Akkor megint uccu neki futás.
Jó, mert messzire nem jutsz, de legalább fáradt leszel, meg éhes!
Ezt annyiszor ismétled ameddig bírod.
Ha szerzel egy kis állóképességet akkor 2:1 arányban is mehet, tehát 2 perc futás 1 perc pihi.
Kérdezhetnétek minek ez a hajcihő a vízzel?
Igazából szabad földön is lehet ugyanezt. Futni, vagy bringázni bárkinek meg akárkinek de....
Az én túlsúlyommal, ha nekiállnék futni gallyra menne mind a térdem, mind a bokám, ha bírnám egyáltalán.
A másik, szarok az útak a környékünkön.Szerencsétlen vagyok, meg ügyetlen szédülős.
Az hiányozna belelépjek gödörbe és ott törne ki előbb a lábam, azután fel a talajvíz.
És ha mindez nem elég akkor a kezdő lépéseknél kivernék a szemeimet a melleim.
Azokat semmilyen melltartóval nem lehet kordában tartani.
Itt a vízben meg elfér. Kicsit jobban csobogok, mint a többiek, de nem baj! :)

Ajjaj, most látom hányadika van!
2001 szeptember 11. Az a nap örök emlék marad számomra!
Akkor voltunk a kórussal Jesolóban és aznap kirándultunk át Velencébe. A szálláshelyről busszal Lajosék vittek el minket. Egy hosszú mólón mentünk be a parkolóba, ahonnan indultak a vaporettók a csatornákhoz.
A parkoló maga egy bazárra emlékeztetett, rengeteg árussal, álarccal, forma 1-es zászlókkal, műanyag Eiffel tornyokkal, szóval giccsekkel.
De ott láttam először hatalmas tengerjáró hajót, az nagy élmény volt! A vaporettós utazást sem adnám oda semmi pénzért, mert az is csodálatos volt! Minden megálló egy képeslap téma!

Ahogy megérkeztünk a szent Márk térre sétálgattunk egy kicsit.
Magyaros hímzett blúzban énekeltünk az árkádok alatt, csak úgy a turistáknak, nagy sikerrel!
Majd szétváltunk, nézelődtünk. Kellemes idő volt, szépen sütött a nap.
A tenger felől hozta a szél a jellegzetes sós illatot, nekem mégis köhöghetnékem támadt a sok galamb tolltól. Rengeteg apró pihe lebegett a levegőben, meg a galambok guanója is érződött szúrós szagával.
Olyan kellemetlen volt az egész! Az eszemmel tudtam, hogy nagyon jó nekem, hogy itt lehetek, a lelkemben mégis iszonyatos félelem, fájdalom volt. Azt hittem azért, mert nincsenek velem a szeretteim!
Ildi megkért, hogy fényképezzem le őket. Odaadta a gépet, a szememhez emeltem és abban a pillanatban rám repült egy galamb! Nagyon megijedtem! Akkorát sikítottam, hogy zengett a Szent Márk tér! 
Jót nevettünk az egészen, de később megtudtam, az volt a becsapódás pillanata. A rengeteg akkor meghalt ember ijedtsége, fájdalma ott volt körülöttünk, amit éreztem. Akkor fogadtam meg, hogy nem megyek többet egyedül sehova. Ezt persze fölülírta az élet, de azóta tudom, hogy működik a nagy egységes energia.

A végére csattanó? Ma nincs.
Csak remény, hogy megférnek a bőrükben azok, akik mindenáron bombázni, meg háborúzni akarnak!